A vörös hattyú
Vörös hattyú úszott át a lakótelep egén.
Láttam úszóhártyás, karmos lábait.
A Pannon-tenger fövenyesedő
fenekén bandáztunk, a hullámzás
ütemére hajlongó növénysávok között,
vásott, kétéltű telepi fiúk.
A négyszögletes aranykori építmények
már készen álltak, hogy legalább roncsként
megmutassák a kívülállóknak is magukat.
És akkor hattyútollak
vöröslöttek föl
az alkonyi égen.
Mintha az értelem
Mintha az értelem szörnyszülöttjeinek,
a megvilágosodott értelem szörnyszülöttjeinek
utolsó átka volna
a kortárs könyvipar.
Az értelem éjszakai szörnyszülöttjeinek
utolsó átka,
egy szabad álom –
szegecselt szénacélkemence,
steampunk robot gőzölgi ki –
megfojtanám magamban.
Vesék
A
kezem
zsoltár,
mert nem tudom,
melyik fölmenőmtől
való
ez a kéz,
és mert
Lulunak
is
pont
ilyen formájú
keze
van.
A
koponyám
zsoltár,
mert tudom,
melyik fölmenőmtől
való
ez a koponya,
és mert
Mirának
is
pont
ilyen formájú
koponyája
van.
A
szemem
zsoltár,
mert tudom,
melyik fölmenőmtől
való
ez a szempár,
és mert
mindkét lányomnak
más árnyalatú
írisze van.
(Áldom
az Urat,
aki tanácsot
adott nekem;
még éjjel is
oktatnak engem
az én veséim.)
(Megjelent az Alföld 2024/9-es számában. A borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Versényi Anna grafikája.)
Hozzászólások